Hétfőtől szállítják el a gallyakat Pécskán

Október 31-én, hétfőn kezdődik és négy hétig, november 25-ig tart az őszi nagytakarítás Pécskán és a közigazgatásilag városhoz tartozó falvak közterületein. Ennek során az őszi metszéskor keletkező gallyakat, faágakat szállítják el.

Ebben az időszakban az önkormányzat alkalmazottai eljutnak minden hétfőn a 100-as kerületbe és a 2-es utcára, keddenként a 200-as kerületbe és az 1-es utcára, szerdánként a 300-as és az 500-as kerületbe, csütörtökönként a 400-as kerületbe és a 3-as utcára, minden pénteken pedig Tornyára és Szederhátra.

A polgármesteri hivatal közleményében arra kérnek mindenkit, hogy az ágakat csak a begyűjtés napja körül tegyék ki, és tartsák be az egyhónapos időszakot, amíg az akció tart, azt követően már nem viszik el azokat.

Az ágakat nem le kell összekötni, de legyenek rakásban. Figyelem, a tavalyi évhez hasonlóan a más növényi hulladékokat (levelek, virágok stb.) nem viszik el! Ezeket a barna kukába kell helyezni (zsákok vagy egyéb csomagolás nélkül), és hetente elszállítja a hulladékgazdálkodási vállalat.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.