Hétfőtől lezárják a gyoroki felüljárót

291Teljes felújítási munkálatok miatt július 24.-szeptember 24. között lezárják a közúti és gyalogos forgalom elől a gyoroki vasúti felüljárót, jelentette be ma a megyei önkormányzat, a beruházás megrendelője. A javasolt kerülőút: Ópálos-Gyorok. A felújítás része A Bor útja projektnek, amelynek keretében, uniós forrásból sor kerül, többek között az Ópálos-Pankota út aszfaltozására, járdák, buszmegállók kialakítására. A Bor útja nevű beruházás költsége 56,5 millió lej, ebből 46,45 millió lej a vissza nem térítendő összeg.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.