A közép- és kelet-európai történelmi városok, városrészek felújítását célzó VITO-program keretében augusztus 25-26-án Aradon a Szabadság (A.Iancu) téren a polgármesteri hivatal több helytörténeti programot is kínál. Kiállítás keretében ismertetik a védett övezet rehabilitációs terveit, eddigi megvalósításait, a gyerekeknek pedig Ismered-e városod címmel szerveznek népszerűsítő műhelyt. Eredeti ötletnek bizonyul, hogy Cristoph Junghans német restaurátor szombaton és vasárnap 10-17 óra között gyorstalpaló kurzust tart az érdeklődőknek arról, miként kell felújítani a védett házak ablakait. A szervezők tolmácsot biztosítanak.
Szombaton 11 órától és vasárnap 18 órától idegenvezetős városnézés indul a térről, amelynek keretében Arad épített értékeit mutatják be.
Szintén szombaton 11,14 és 16 órától kizárólag gyerekeknek szerveznek körutat a történelmi belváros értékeinek ismertetésére.Helytörténet és ablakfelújítási gyorstalpaló
A közép- és kelet-európai történelmi városok, városrészek felújítását célzó VITO-program keretében augusztus 25-26-án Aradon a Szabadság (A.Iancu) téren a polgármesteri hivatal több helytörténeti programot is kínál. Kiállítás keretében ismertetik a védett övezet rehabilitációs terveit, eddigi megvalósításait, a gyerekeknek pedig Ismered-e városod címmel szerveznek népszerűsítő műhelyt. Eredeti ötletnek bizonyul, hogy Cristoph Junghans német restaurátor szombaton és vasárnap 10-17 óra között gyorstalpaló kurzust tart az érdeklődőknek arról, miként kell felújítani a védett házak ablakait. A szervezők tolmácsot biztosítanak.
Szombaton 11 órától és vasárnap 18 órától idegenvezetős városnézés indul a térről, amelynek keretében Arad épített értékeit mutatják be.
Szintén szombaton 11,14 és 16 órától kizárólag gyerekeknek szerveznek körutat a történelmi belváros értékeinek ismertetésére.A rovatból ajánljuk:
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.
A huszonöt éves „önállósodásról” is megemlékeztek a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitóján [AUDIO]
2001-ben költözött ki a román iskola.


