„Hazatér” Erdélybe a magyarosaurus dacus [AUDIÓ]

magyarosaurusHátszeg (Haţeg) mellé szállítják „haza” a magyarosaurus dacus nevű törpe dinoszaurusz élethű mását, amelyet a 20. század elején talált maradványok alapján készített el egy őslényekre szakosodott kanadai szobrászművész – közölte honlapján a Bukaresti Tudományegyetem. A 70 millió évvel ezelőtt élt, több mint öt méter hosszú, de mégis törpének számító dinoszaurusz a Hátszeg melletti geoparkba, a tervezett Erdélyi Dinoszaurusz múzeumba kerül. Az életnagyságú szobor elkészítésében paleontológusok, geológusok és művészek működtek együtt, az alkotók pedig a legapróbb tudományos részletekre is tekintettel voltak. A magyarosaurus maradványait báró Nopcsa Ferenc fedezte fel a család birtokán, és írta le 1915-ben. A hüllő kis méretét a szakértők azzal magyarázzák, hogy a dinoszauruszok többségétől elzártan, egy szigeten fejlődött ki és élt, melyen a növényevő állatnak csak korlátozott mennyiségű élelem állt a rendelkezésére.

Nopcsa báró felújított alsófarkadini kastélya Nopcsa báró felújított alsófarkadini kastélya

Nopcsa Ferenc Nopcsa Ferenc

A makett megteremtőjét, Brian Cooley-t a világ egyik legelismertebb paleoszobrászaként mutatja be a bukaresti egyetem, akinek dinoszaurusz-rekonstrukciói több amerikai, kanadai és japán múzeumban megtalálhatók. Az őshüllőmakettet – mielőtt Hátszegre érkezne – Európa megannyi geoparkjában kiállítják rövid időre. Egy kanadai forgatócsoport is vele tart, hogy dokumentumfilmet készítsen a fogadtatásáról.

MTI

Nopcsa Ferencről, a dinoszaurusz-park és őslénykutató-intézet tervéről, a tudós paleontológus egykori családi kastélyának a restaurálásáról Pataky Lehel Zsolt készített riportot Hunyad megyében. Hallgassa meg a Temesvári Rádióban 2011 decemberében elhangzott riportot!

[ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Nopcsa Ferenc hagyateka.mp3" url_ogg="" skin="regular" align="none"]  

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.