Hatnapos vakációra mennek a közalkalmazottak

piknikMájus elsejétől hatnapos vakációra mennek a közalkalmazottak, miután a bukaresti kormány pihenőnapokkal kötötte össze a május elsejét és az ortodox húsvétot. Romániában a munka nemzetközi ünnepe és húsvét hétfője is hivatalos munkaszüneti nap. Idén az ortodoxok május 5-én és 6-án ünneplik a húsvétot, ezért a bukaresti kormány márciusban rendeletet hozott arról, hogy május másodika és harmadika is pihenőnap lesz a közszférában. Ezeket két áprilisi szombaton, vagy túlórázással kellett ledolgozni. Ebben az időszakban az iskolákban is szünetel a tanítás. Az extrahosszú hétvégét az idegenforgalmi ügynökségek kezdeményezték, amelyek 40 ezer turistát várnak a román tengerpartra a korai szezonnyitásra. A román vasúti társaság pedig 19 mentesítő járatot indít a fővárosból a tengerpartra. A Mediafax hírügynökség által idézett felmérés szerint a legtöbben, a megkérdezettek 63 százaléka otthon töltik a húsvétot. A Mednet piackutató intézet adatai szerint a megkérdezettek 16 százaléka barátokkal ünnepel, 15 százaléka elutazik a rokonokhoz és csak öt százalékuk mondta azt, hogy a hegyekbe, a tengerre vagy külföldre utazik, ahol átlagosan 360 lejt (mintegy 25 ezer forintot) tervez költeni. A felmérés szerint Romániában az alkalmazottaknak kevesebb mint fele kap valamilyen húsvéti bónuszt. Romániában pünkösd hétfője is hivatalos munkaszüneti nap, amelyet az alkalmazottak vallásuknak megfelelően vagy az ortodox, vagy a katolikus naptár szerint vehetnek ki. Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodoxnak vallotta magát a 2011-es népszámláláson. A nyugati kereszténységhez tartozó egyházak hívei az ország lakosságának kevesebb mint tíz százalékát teszik ki.    Romániában évente 12 hivatalos munkaszüneti nap van, de ezek közül kettő – húsvét és pünkösd első napja – mindig vasárnapra esik, s az idén Románia nemzeti ünnepe, december elseje is.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.