Hat esetben választási csalás gyanúja miatt indítottak bűnvádi eljárást

Arad megyében 50,06 százalékos volt a részvételi arány a vasárnapi európai parlamenti és helyhatósági választásokon – közölte az Állandó Választási Hatóság (AEP).

Arad megyében 440 szavazóhelyiséget alakítottak ki, 380 215-en szerepelnek az állandó választói névjegyzékben, és 1969-en kerültek fel az ideiglenes listára.

A megyei választási bizottság tájékoztatása szerint 5492 mozgóurnára való kérést regisztráltak, a 22 órás urnazárásig 5334-en szavaztak ily módon. A fogva tartottak és a kórházba beutaltak számára 23 óra 59 percig meghosszabbították a szavazást. Amúgy minden szavazókörben, ahol még 22 órakor sorban álltak a választópolgárok, engedik, hogy mindenki sorra kerüljön és éljen választójogával (szintén éjfél előtt egy perccel jár le a végső határidő). Öthalom (Vladimirescu) egy szavazóhelyiségben van ilyen eset.

Megyeszerte 38 választásokkal kapcsolatos szabálysértést jelentettek a nap folyamán, ezek közül három kivizsgálása még tart. Kilenec esetben szabtak ki pénzbírságot, összesen háromezer lej értékben; ugyanakkor nyolc esetben bűncselekmény gyanúja miatt indítottak bűnvádi lejárást, ebből hatot választási csalás kísérlete miatt – közölték.

A belügyi szervek a továbbiakban is biztosítják a rendet a szavazókörök környékén.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.