Három éjjel, három nap – non stop oltanak [FRISSÍTVE]

Pénteken 15 órától vasárnap 22 óráig megállás nélkül oltják majd koronavírus ellen az igénylőket az aradi polgármesteri hivatal előcsarnokában és a városháza előtti téren berendezett oltásközpontban. FRISSÍTÉS: A második dózist az Arta-moziban kapják majd meg a résztvevők.

Az önkormányzat sajtóosztályának közleménye szerint, aki kéri, előjegyzés nélkül, a személyi igazolványa alapján megkaphatja a védőoltást, ez esetben a Pfizer/BioNTech vállalat által kifejlesztett szérumot, amely iránt a legnagyobb a romániai (oltásra jelentkező) lakosság igénye.

Felhívják a figyelmet azonban arra, hogy a részvételt egszségügyi szűrés előzi meg, és akinek például 37,3 Celsius-foknál nagyobb a testhőmérséklete, elküldik, de ezenkívül figyelmet fordítanak a megfelelő távolság betartására, a kézfertőtlenítésre, az oltás utáni negyedórás megfigyelésre.

A szervezők – az önkormányzat, a prefektúra, a közegészségügyi igazgatóság, a magánegyetem orvosi kara, a Vöröskereszt, a vendéglátóipari és a lakótársulási szövetség – szándéka az oltás népszerűsítése a lakosság körében.

Start Maratonul vaccinării la Arad ! Aradul se vaccinează! 

Közzétette: Primăria Municipiului Arad – 2021. május 7., péntek

Ennek érdekében azt is „bevetik”, hogy a városháza előtt felállított szabadtéri színpadon helyi könnyűzenei együttesek adnak majd koncertet. Így próbálnak majd jó hangulatot biztosítani (a pénteki esős, szomorkás időben elkel majd a vidámság, bár kérdés, hogy ez lenne a megfelelő alkalom), mi több, a maratonon résztvevők között több helyi étterem és bisztró által felajánlott négyszemélyes vacsorákat sorsolnak ki tombolán.

A majdnem háromnapos non stop oltáson több tucat egészségügyi dolgozó szúrja majd a jelentkezők vállát.

Arad megyében május 6-val bezárólag 69 359-en kaptak koronavírus elleni oltás, közülük 47 417-en már a második dózist is felvették.

Lakhelyelhagyási nyilatkozattal éjszaka is lehet menni oltásra

Tóth Csaba Arad megyei prefektus az Aradi Hírek kérdésére elmondta: a 22 óra után kezdődő, reggel 5-ig tartó kijárási tilalom idején a saját felelősségre írt lakhelyelhagyási nyilatkozattal is részt vehetnek az érdeklődők az oltási maratonon. Indoklásként a „halaszthatatlan egészségügyi ellátás” rovatot kell kipipálni, ami az oltásra is vonatkozik. A formanyomtatvány a cikk alján letölthető.

A kormánymegbízott azt is elmondta, hogy az oltási maratonon beoltottak az aradi Arta (Művész) moziban kapják majd meg a második adag vakcinát, ennek a dátumát a városházán közilk velük.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.