Három Arad megyei áldozatot szedett a koronavírus

A koronavírus-járvány három új halálos áldozatát jelentette be szombat délben a kormányzati tájékoztatási portál: mind Arad megyeiek.

A tájékoztatás szerint mindhárman egyéb súlyos betegségben szenvedtek, a koronavírus-fertőzést pedig már nem bírta el a szervezetük.

Az egyik áldozat egy 71 éves cukorbeteg aradi asszony, akit szerdán légúti megbetegedéssel vittek be a sürgősségre, pénteken került át az intenzív osztályra, s még aznap elhunyt. Egy 74 éves Arad megyei nőt a múlt kedden utaltak be a kórházba, rá egy hétre végezték el a koronavírus-tesztet, amelynek pozitív eredményét pénteken kapták meg, de előtte lévő nap elhalálozott a beteg: cukorbetegségben és táplálkozási zavarokban szenvedett. Egy 60 éves Arad megyei nőtt szerdán utaltak be, másnapra meglett a pozitív teszteredmény, és el is hunyt. Nem közölték, milyen más betegsége volt.

Mindhárom esetet az éjjel és reggel jelentették az országos közegészségügyi hatóságnak.

Ezzel országszerte 29-re nőtt a halottak száma, ebből öten Arad megyeiek.

A rovatból ajánljuk:

Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.
Útjavítás Arad és Kisjenő között
Betömik a kátyúkat a váradi országúton, a munkavégzés miatt megnövekedett menetidőre kell számítani.