Harminclejes könyvutalvány érettségizőknek

91A polgármesteri hivatal idén is könyvutalvánnyal kedveskedik az aradi végzősöknek, ám hogy ezeket melyik könyvesüzletben lehet beváltani, az majd csak a közbeszerzési pályázat lezárását követően derül ki. A kiírás szerint a diákok román, magyar, angol, francia és német nyelvű könyvek közül válogathatnak, a könyvesüzletek pedig a kötelezően előírt 100 kötetet is rendelkezésre kell bocsássák. Az 30 lejes utalványt a diákok december 15-ig válthatják majd be.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.