Harmadik lett az Iratosi Betyárok az Erzsébet-vetélkedőn

Összefogásra és közös cselekvésre van szükség az Erzsébet-vetélkedőn részt vevő csapatok és Magyarország sikeréhez – mondta Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a vetélkedő szóbeli döntőjének megnyitóján, február 26-án. Schanda Tamás a Magyar Üdülési Alapítvány által 7-12. osztályos Kárpát-medencei gyerekeknek szervezett versenyen úgy fogalmazott, a vetélkedő üzenete egyértelmű: össze kell fognunk. A helyettes államtitkár hozzátette, a verseny bizonyíték arra is, hogy a magyar fiatalok tehetségesek és ők jelentik a jövőt – mondta, hozzátéve, ezért is támogatja a magyar kormány a tehetséges fiatalokat a legkülönbözőbb módokon.

A versenyt önmagán túlmutató eseménynek nevezte, amely nemcsak a diákok tudását méri, de hozzásegíti őket a hazaszeretet megéléséhez és megtapasztalásához is. Kiemelte, a vetélkedő egyúttal példaértékű is, mert az egyén helyett a közösséget, a csapatot, illetve az együttműködést helyezi a középpontba.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány negyedik alkalommal hirdette meg az Erzsébet-vetélkedőt, amelyen a magyarság kultúrájához, történelméhez, természeti értékeihez kapcsolódó kérdésekre kell válaszolniuk a diákoknak. Az idei megmérettetésre 156 csapat regisztrált, melyből 48 csapat a határon túlról jelentkezett. A négy írásbeli fordulót követően tíz csapat – nyolc magyarországi és két erdélyi – jutott be a szóbeli döntőbe.

A döntőn a Margittai Horváth János csapat volt a legfelkészültebb, így ők nyerték meg a versenyt. A második helyezett a pécsi Leőwey Klára Gimnázium Agyon-csapata lett, a harmadik helyen pedig az Iratosi betyárok végzett, amely Kisiratosról érkeztek a megmérettetésre. A döntőn részt vevő csapatok és felkészítő tanáraik összesen 1 millió forint értékű tárgynyereményt és üdülési lehetőséget kaptak.

MTI / www.erzsebetprogram.hu

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.