Halálos vonatbaleset Székelyföldön

Nyolcra emelkedett a Sepsiszentgyörgyhöz tartózó Kilyénben történt vonatbaleset áldozatainak a száma. A szombat délutáni baleset során egy vonat egy embereket szállító pótkocsis traktorba rohant. A SMURD rohammentő szolgálat helyszínre érkezett egységei eredetileg hat halottat (öt nőt és egy férfit) és három súlyos sérültet találtat a helyszínen. Az egyik sérültet Brassóba szállították mentőautóval, a másik kettőért mentőhelikopter érkezett Marosvásárhelyről. Gál Melinda, a SMURD helyszínre érkezett sürgősségi szakorvosa közölte, hogy az egyik sérült a helikopter felszállása előtt meghalt, a másik pedig útközben. Iulia Grigoraş, a Kovászna megyei rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a Brassó és Marosvásárhely között közlekedő személyvonat gázolta el a traktort. Az előzetes vizsgálat megállapítása szerint a traktor 78 éves vezetője nem vette figyelembe az áthaladást tiltó fényjelzést. A pótkocsiban 15-16 munkás ült, akik burgonyaszedésről tértek vissza a székelyföldi városba. Többnek közülük sikerült kiugrania, mielőtt a vonat elütötte volna a járművet. „Az elmúlt évek legsúlyosabb balesete történt Kilyén mellett szombaton" – mondta a Székelyhon hírportálnak Török Zsuzsanna, a Kovászna Megyei Mentőszolgálat vezetője, hozzátéve, hogy kollégái valamint a Kovászna Megyei Sürgősségi Esetek Felügyelősége mindent megtett, hogy megmentse az áldozatokat, a sepsiszentgyörgyi kórházba szállított személyek kezelése pedig folyamatban van.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.