A megengedettnél sokkal nagyobb sebességgel vezető fiatalember mellett ülő 22 éves lány életét vesztette ma hajnalban Zádorlak mellett, miközben a sofőr és egy másik utas könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. A BMW-t vezető fiatalember ma hajnali 2.35-kor, a nagy sebesség miatt vesztett el uralmát a volán fölött és hajtott ki a mezőre, ahol felborultak. Az áldozatokat csak a rohammentősök tudták kiszedni a roncsok közül, a vétkes sofőrtől vért vettek, hogy megállapítsák, ittasan vezette-e gépkocsiját.Halálos „anyósülés”
A megengedettnél sokkal nagyobb sebességgel vezető fiatalember mellett ülő 22 éves lány életét vesztette ma hajnalban Zádorlak mellett, miközben a sofőr és egy másik utas könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. A BMW-t vezető fiatalember ma hajnali 2.35-kor, a nagy sebesség miatt vesztett el uralmát a volán fölött és hajtott ki a mezőre, ahol felborultak. Az áldozatokat csak a rohammentősök tudták kiszedni a roncsok közül, a vétkes sofőrtől vért vettek, hogy megállapítsák, ittasan vezette-e gépkocsiját.A rovatból ajánljuk:
Lemondott az egyik alprefektus azt követően, hogy a PSD kilépett a kormányból
A szociáldemokraták minden kormányzati tisztséget visszaadtak.
Századik születésnapján köszöntötték Benedek Sándort, a kisiratosi „Tanárbácsit” [AUDIO]
A magyar identitás megtartását tartotta a legfontosabbnak.
Péró Tamás: a műemlékvédelem csak az eredeti talapzattal engedi visszaállítani a Darányi-szobrot [AUDIO]
Akadályok a néhai főorvos emlékművének újraállítása előtt.
Vasárnaptól ismét látogatható a román királyi család soborsini rezidenciája
A nyitva tartás október 1-jéig tart.
Kitiltja az aradi önkormányzat a félkarú rablókat és egyéb nyerőautomatákat
A lottózókra és sportfogadási irodákra nem érvényes a korlátozás.
Az elköltött milliók ellenére sem működik teljesen az okosparkolás
A szenzorok aktiválását akadályozza a járdajavítás.


