Gyertyagyújtás a kommunista megtorlás áldozatainak pécskai emlékművénél

A magas koronavírus-fertőzöttségi arány miatt érvényben lévő korlátozások figyelembe vételével nem hirdettek megemlékezést Pécskán az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, ennek ellenére, szinte spontán módon gyertyagyújtást tartottak szombaton este.

A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjai, a római katolikus plébánia közreműködésével emlékeztek meg a kommunista megtorlás áldozatainak emlékművénél. Az eseményen részt vettek a plébánia ifjúsági csoportjának tagjai, az egyháztanács több tagja és Antal Péter polgármester. A hősök lelki üdvéért Czeglédi Ferenc c. esperes plébános és Kocsik Zoltán vezetésével mondtak imát az összegyűltek.

1948 és 1951 között Pécskán szolgált a legnagyobb erdélyi koncepciós per központi alakja, Szoboszlay Aladár római katolikus káplán, aki egy román–magyar államszervezet tervét dolgozta ki. Az ügyben a hírhedt politikai titkosrendőrség, a Securitate 57 személyt tartóztatott le az ország több megyéjében (Arad, Temes, Maros, Hargita, Kovászna, Bukarest), köztük románokat is. Tízet közülük kivégeztek, ötöt életfogytig tartó, a többieket sokévi börtönbüntetésre ítéltek.

A halálraítéltek sírját a mai napig nem találták meg, emlékükre az aradi In Memoriam 1956 Egyesület, Magyarország Külügyminisztériumának, Pécska város önkormányzatának és más támogatóknak a közreműködésével 2013 tavaszán emlékművet avatott a városközpontban lévő Szentháromság Parkban, amely azóta a magyarság gyülekezőhelyévé vált nagyobb ünnepek alkalmával.

Sinka Pál

A rovatból ajánljuk:

Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.
106 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát.
Egy hullámhosszon: rádióamatőr-találkozót tartanak Pécskán
Huszonkettedik alkalommal találkoznak a régió rádióamatőrjei, határon innen és túl.