Gyalogos zarándoklat indult Budapestről a csíksomlyói búcsúba

gyalogos zarandoklatElindult a hagyományos gyalogos zarándoklat kedd reggel Budapestről. A csoport a tervek szerint május 17-én estére ér Csíksomlyóra, ahol másnap részt vesznek a pünkösdi búcsún. A negyvennapos zarándoklatot a Mária Út Egyesület szervezi. Szabó Tamás, az egyesület elnöke, aki az első nyolc napban vezeti a csoportot, az MTI-nek elmondta, reggel félszázan indultak el, és várakozásaik szerint a következő hetekben mintegy 300-400-an csatlakoznak majd rövidebb-hosszabb időre hozzájuk. Szabó Tamás szerint az úton „mindenki visz a szívében valamit”, egy személyes problémát, nehézséget, amiért imádkozik, valamit, amit el szeretne érni, amiért az áldozatot hozza. Hozzátette: van ugyanakkor a zarándoklatnak egy közös célja is, Magyarország lelki megújulása, amiért egész úton imádkoznak. Az első éjszakát a zarándokok Rákosszentmihályon töltik, onnan indulnak tovább másnap Máriabesnyőre. A zarándokok az úgynevezett Mária-úton haladnak, és Máriabesnyő, Gyöngyös, Eger, Miskolc, Tokaj, Máriapócs, Nagykároly, Zilah, Válaszút, Marosvásárhely, Sóvárad és Zetelaka érintésével érnek el Csíksomlyóra. A Mária út Közép-Európa zarándokútja, amely hálózatként az összes Máriás-kegyhelyet gyalogos és kerékpáros zarándokúttal köti össze Mariazelltől Csíksomlyóig, Czestochowától Medugorjéig. A zarándoklat a búcsújárás hagyományaira épül, de szívesen látnak nem hívő, útkereső embereket is, ha tiszteletben tartják e hagyományokat. A húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét (protestáns megfogalmazásban a Szentlélek kitöltését), egyben az egyház születésnapját, azaz pünkösd napját. Hagyományosan Pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. A több százezer ember jelenlétében megtartott búcsút a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben tartják.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.