Gyakornokként kezdhetik pályájukat a friss egyetemi végzettek

autopalya42Megszavazta a parlament alsóháza a felsőoktatási végzettséggel rendelkező fiatalok szakmai gyakorlatára vonatkozó törvényt november 12-én, kedden. A jogszabály szerint a frissen végzettek hathónapos szakirányú szakmai gyakorlatnak minősülő periódust tölthetnek el első munkahelyükön, munkáltatójuk pedig ezért állami támogatást kap cserébe. A törvénytervezet parlamenti vitája során Kerekes Károly és Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselők vettek részt a gyakornoktörvény előkészítésében. „A kormány által javasolt gyakornoki rendszer fő erőssége, hogy a fiatal végzetteket munkaszerződés által foglalkoztatja, és ehhez adalékként kapcsolódik a gyakornoki státus. Így a fiatalok könnyebben juthatnak fenntartható, méltányos és szakmai végzettségüknek megfelelő munkahelyhez, élvezhetik a munkaszerződésük által biztosított védelmet és bizonyosak lehetnek abban, hogy a szakmai gyakorlat lejártával megmaradhatnak munkahelyükön” – részletezte Molnár Zsolt Temes megyei képviselő a törvény legfőbb hozadékát. Az újonnan bevezetendő rendszer előírja továbbá azt, hogy a cégek, közintézmények, vagy civil szervezetek által foglalkoztatott gyakornokokat mentorok irányítják munkahelyi tevékenységeikben, akik a szakmai gyakorlat végén kiértékelik a gyakornokok munkáját. „Tettünk egy lépést az oktatási rendszer és a munkaerőpiac közötti űr csökkentése felé, de számos kérdés megoldatlan marad. További intézkedések szükségesek a fiatalok munkanélküliségi rátájának csökkentése és az ifjúsági garancia bevezetése érdekében” – mondta Molnár Zsolt. A kezdeményezéssel kapcsolatos észrevételeket az RMDSZ a Magyar Ifjúsági Értekezlettel konzultálva alakította ki. Az RMDSZ módosításait tartalmazó törvénytervezetet a képviselőház kedden nagy többséggel elfogadta, így jövőre már alkalmazhatóvá válik.

RMDSZ Tájékoztató

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.