Forgalomkorlátozás szombaton Öthalmon

sornagylak2Az Országos Út- és Autópálya-kezelő Vállalat tájékoztatása szerint javítási munkálatok miatt június 15-én, szombaton 8 és 20 óra között szünetel a közúti közlekedés az Arad szomszédságában lévő Öthalmon (Vladimirescu). A forgalmat az egykori vegyi kombinát bekötőútjára, illetve az Újpanád (Horia)–Szentlány–Fakert útvonalra terelik, az északi körgyűrű közbeiktatásával. Arra kérik a gépjárművezetőket, hogy figyeljék az útjelző táblákat és a forgalomirányítókat.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.