Folytatódik a fiatalok kedvezményes lakáshitelezése

elso otthonFolytatódik az Első otthon elnevezésű program, amelynek keretében az első lakásukat megvásárolni tervező fiatalok kedvezményes hitelben részesülnek, de az állami támogatás ezentúl csak a román lejre érvényes. A román média szerdai jelentése szerint a program folytatásáról a bukaresti kormány határozott, amely egymilliárd lejjel egészítette ki a lakáshitel-program költségvetését. Romániában 2009 közepén vezették be a kedvezményes lakáshitel-programot, amelynek következtében a résztvevők mintegy 50 százalékkal olcsóbb kamattal jutottak hitelhez. Ez a kormányzati program jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy viszonylag élénk maradjon a román ingatlanpiac, amely jelentős mértékben csökkent a 2008-as nemzetközi gazdasági válság kirobbanása után. A garanciakeret kiegészítése mellett a román kormány azt is eldöntötte, hogy ezentúl csak lejalapú államilag támogatott lakáshitelt kaphatnak az első otthon program résztvevői. Eddig a kedvezmény például az euróban felvett hitelekre is érvényes volt. A szerdai román média arról számolt be, hogy az ingatlanközvetítők a kedvezményes lakáshitel drágulásától tartanak, mivel a román lejben nyújtott kölcsönök mintegy 30 százalékkal drágábbak az euróban folyósított hitelhez képest. Ez a különbség abszolút értékben mintegy 300 lejt is elérheti. Bordás Attila, az OTP Bank Románia területi igazgatója a Krónika című erdélyi napilapnak elmondta: fontos, hogy a kedvezményes kölcsönöket biztosító projekt folytatódik, különben rendkívül hátrányos helyzetbe kerülne az ingatlanpiac. Bordás Attila ugyanakkor úgy véli, hogy a lejalapú kölcsönök kötelezővé tétele miatt várhatóan nem emelkedik jelentős mértékben a havi törlesztőrészlet a program esetében.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.