Folytatják a nagyiratosi katolikus templom felújítását

Az Arad megyei önkormányzat és a vallásügyi államtitkárság költségvetési támogatásával újították fel eddig a nagyiratosi római katolikus templomot.

„Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete prioritásként tekint a történelmi magyar egyházak támogatására, hiszen a hitélettől kezdve a közösségépítésen át ezek fontos és ugyanakkor nemes feladatot látnak el mindannyiunk számára. Örömünkre szolgál, amikor egy-egy felújítás, beruházás támogatásban részesül, hiszen ezzel nem csak az egyház gyarapodik, hanem az ott élő közösség is” – olvasható az RMDSZ Arad megyei szerveztének közleménéyében.

Mint írták, a vallásügyo államtitkárság 100 ezer lejes, illetve a megyei tanács 25 ezer lejes támogatásának köszönhetően a nagyiratosi egyházközség a templom külső felújítását valósíthatta meg. A munkálatok első szakasza a végéhez közeledik, de ahhoz, hogy a templom visszanyerhesse egykori fényét, még bőven akadnak tennivalók, így az RMDSZ megyei szervezetének támogatásával a munkálatok folytatódni fognak.

 

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.