Felújíttatnák az orosz katonák újaradi emlékművét

Az emlékmű jelenlegi állapota

De nem közpénzből, hanem oroszországi forrásokból, derült ki Gheorghe Falcă polgármester mai tájékoztatójából. A hivatal egyelőre 18 ezer lejt áldoz az újaradi híd után, jobboldalt található régi kis park rendbetételére, ahol az orosz katonai emlékmű (korábban szovjet) áll. A város az összegből tavasszal padokat tenne, felújítaná a zöldövezetet, sétányt, ám az emlékműre a jelek szerint már nem akar költeni. A polgármester elmondta, felveszi a kapcsolatot a bukaresti orosz nagykövetséggel, hogy a Hősök Parkjában lévő emlékmű restaurálását vállalják ők, pontosabban az orosz központi költségvetés.

Irházi János

A felújítandó park látványterve

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.