Felszámolják az aradi mentőszolgálatot és Temesvárhoz csatolják

mento31Habár az USL-kormány 2014-re tolta ki a régiós átszervezést, a különböző intézmények megnyirbálása, nyilvánvaló politikai indíttatással, folytatódik, aminek eredményeként Arad az elkövetkező hónapokban minden állami szolgáltatást el fog veszíteni. A következő áldozat a mentőszolgálat, a kormányrendelet-tervezet szerint az aradi szolgálat, mint önálló intézmény megszűnik, és a temesvári központú nyugat-romániai egységhez kerül. Szakemberek szerint ez a fajta központosítás a szolgáltatás hatékonyságának csökkenéséhez vezet. A régiós mentőszolgálatok az egészségügyi minisztérium alárendeltségébe tartoznak, s önálló jogi személyként működnek majd.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.