Kedd délelőtt 11 órától tartják Mácsán a településről Kisiratosra vezető megyei rangú, felújított út átadását – szól a megyei tanács meghívója az ünnepségre, valójában azonban alig félig készült el az út. A sorompóig tartó 2,5 kilométeres szakaszt és a rá vezető utcát aszfaltozták le, a Kisiratosig hátra lévő 3,5 kilométer kövezett út burkolása még hátravan – tudtuk meg Almási Vince kisiratosi polgármestertől. Az elöljáró hozzátette, hogy a fennmaradó részt szintén az Európai Unió támogatásával, a 2014–2020 közötti költségvetési időszak kohéziós forrásaiból szeretné befejezni a megyei önkormányzat vezetősége.
Almási Vince reménykedik abban, hogy ezt már a Kisiratos–Dombegyház határkeresztező úttal együtt építik meg, legalábbis a Kisvarjas–Dombegyház vagy az Ottlaka–Elek utak példája azt mutatta, hogy a határhoz vezető főbb útvonalak is bekerültek a projektekbe. „Az ígéret szerint két éven belül kiszélesítik és leaszfaltozzák a határhoz vezető, most is létező köves utat” – jelentette ki a kisiratosi településvezető.
Almási Vince valamelyest a saját sikerének könyveli el a mácsai út felújítását, mert még kürtösi helyi tanácsosként (Kisiratos önállósodása előtt, az 1990-es évek közepén) sokat kérvényezett és kilincselt a magyar határ menti településeket összekötő, a határvonallal párhuzamos útvonal rehabilitációjáért. Az ő munkája is benne van abban, hogy ma már viszonylag jó körülmények között lehet közlekedni a Tornya–Kisvarjas–Nagyiratos–Kisiratos–Mácsa–Ottlaka szakaszon.Félig kész utat adnak át Mácsa és Kisiratos között
Kedd délelőtt 11 órától tartják Mácsán a településről Kisiratosra vezető megyei rangú, felújított út átadását – szól a megyei tanács meghívója az ünnepségre, valójában azonban alig félig készült el az út. A sorompóig tartó 2,5 kilométeres szakaszt és a rá vezető utcát aszfaltozták le, a Kisiratosig hátra lévő 3,5 kilométer kövezett út burkolása még hátravan – tudtuk meg Almási Vince kisiratosi polgármestertől. Az elöljáró hozzátette, hogy a fennmaradó részt szintén az Európai Unió támogatásával, a 2014–2020 közötti költségvetési időszak kohéziós forrásaiból szeretné befejezni a megyei önkormányzat vezetősége.
Almási Vince reménykedik abban, hogy ezt már a Kisiratos–Dombegyház határkeresztező úttal együtt építik meg, legalábbis a Kisvarjas–Dombegyház vagy az Ottlaka–Elek utak példája azt mutatta, hogy a határhoz vezető főbb útvonalak is bekerültek a projektekbe. „Az ígéret szerint két éven belül kiszélesítik és leaszfaltozzák a határhoz vezető, most is létező köves utat” – jelentette ki a kisiratosi településvezető.
Almási Vince valamelyest a saját sikerének könyveli el a mácsai út felújítását, mert még kürtösi helyi tanácsosként (Kisiratos önállósodása előtt, az 1990-es évek közepén) sokat kérvényezett és kilincselt a magyar határ menti településeket összekötő, a határvonallal párhuzamos útvonal rehabilitációjáért. Az ő munkája is benne van abban, hogy ma már viszonylag jó körülmények között lehet közlekedni a Tornya–Kisvarjas–Nagyiratos–Kisiratos–Mácsa–Ottlaka szakaszon.A rovatból ajánljuk:
„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.


