Felborult Kínában az Aradnak szánt román egyesülési emlékmű

Az emlékmű látványterve Az emlékmű látványterve

Furcsa és gyanusan megkésett magyarázattal állt elő Florin Codre, a román egyesülési emlékmű kivitelezését elnyerő brassói szobrászművész, akinek már tavaly nyáron Aradra kellett volna szállítania a kőoszlop darabjait, hogy az december 1-re elkészüljön. Aurel Ardelean, az emlékmű felállítására alakult egyesület elnöke ma azt nyilatkozta a ProTV-nek, hogy a művész értesítette őket: a kínai műhelyben, ahol dolgozik, a kész elemek költöztetésénél ezek leborultak, összetörtek, s most a javításon dolgozik. A 36 méter magas emlékműért a kulturális tárca már kifizetett kilenc millió lejt, de a jelek szerint fogalmuk sincs, mi a helyzet az alkotással. Gheorghe Falcă polgármester ma elmondta, hogy Codre cégét fizetésképtelennek nyilvánították, s nem tudja állni a Kínából való szállítás, körülbelül 100 ezer eurós költségét. Az aradi önkormányzat tavaly már megszavazott 3,6 millió lejt az oszlop felállításának, a szükséges talapzat megépítésének költségeire. Az emlékmű a ligeti tóra kerül. A tervezésre kiírt pályázatot egyébként egy aradi szobrászművész nyerte el, de a tárca ezt nem fogadta el, és Codrét bízta meg a kivitelezéssel, aki az alkotásra a legmegfelelőbb műhelyt csak Kínában lelte meg.

M. Judith (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 04. 16., k – 23:31 időpontban

Néha magyar az Isten..........

lmfao (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 04. 17., sze – 13:23 időpontban

Milyen tipikus! Unirjás hőbörgés okán kiírt pályázat nyertesét simán félrelökik, hogy a melót egy kedvencnek adják. Kedvenc meglép Kínába, a pénzt ellopja. Mindezt azért, hogy egy 36 méteres szart állítsanak egy még ma is többnemzetiségű városban. Rrománia, én így szeretlek...

Attila (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 04. 17., sze – 21:47 időpontban

egy újabb fallosz? nem elég egy a városháza előtt?

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.