Fásítás a Maros-ártéren

faultetesA Maros-ártér Természetvédelmi Park igazgatójának tájékoztatása szerint megkezdődött a fásítás a tájvédelmi övezetben. Egyelőre a Maros-mente Temes megyei szakaszán ültettek fákat, éspedig kedden Nagycsanádon, ahol a helyi általános iskola és a nagyszentmiklósi líceum összesen 110 tanulója ültetett el 500 tölgyfa csemetét. Legközelebb a szintén Temes megyei Perjámoson szerveznek faültetési akciót, szintén a diákok bevonásával – tájékoztatott Paul Hac igazgató. Hozzátette: a park vezetősége fontosnak tartja, hogy a fiatalsággal megszerettesse a természetet, mert így később nagyobb felelősséget éreznek majd a környezetükért. Az aradi Csálai Látogató Központban folyamatosan szerveznek környezetvédelmi és szabadidős programokat a diákcsoportoknak.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.