Faragó Péter: vasárnap mutassuk fel az Arad megyei magyar közösség erejét!

A következő négy év szempontjából meghatározó lesz a szeptember 27-i, vasárnapi választás az Arad megyei magyarság számára – véli Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei önkormányzati elnökjelöltje. A tét: sikerül-e megtartani a már megszerzett pozíciókat az önkormányzatokban, ahol a magyar intézményeket érintő döntéseket is hoznak, de az emberek hétköznapjait is befolyásoló határozatok is születnek. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke szerint a koronavírus-járvány idején sem veszélyesebb elmenni szavazni, mint például bevásárolni, ezért arra kér mindenkit, hogy vasárnap minél nagyobb számban járuljanak az urnák elé, és támogassák a magyar érdekvédelmi szövetség jelöltjeit.

– Mi a legfőbb tétje a vasárnapi választásnak az Arad megyei magyarság számára?

– Nagyon egyszerűen annyi, hogy mutassuk fel, hogy vagyunk. Nagyon fontos, hogy a magyar közösség mutassa fel azt az erőt, amelyet jelent Arad megyében, nagyon fontos, hogy minden magyar ember érezze át azt, hogy számunkra a választás nem csupán pecsételést jelent, hanem üzenete van. Annak a tolmácsolása, hogy itt él egy magyar közösség, amelynek van múltja, és büszke rá, van jelene, és jövőt is épít magának.

Nem élünk egyforma számarányban minden településen, ezért mindenhol különböző kihívásokkal nézünk szembe. Ott, ahol a magyarság aránya közelít az ötven százalékhoz, vagy meg is haladja azt, az a célunk, hogy vezessük az önkormányzatot: többségünk legyen a helyi tanácsban és megőrizzük vagy megszerezzük a polgármesteri tisztséget. Felkészült jelöltjeink vannak, akik képesek a következő nehéz időszakban vezetni ezeket a településeket, megfelelő módon fejleszteni őket, miközben arra is vigyáznak, hogy a magyar közösség identitása megmaradjon.

Közzétette: RMDSZ Arad Megye – 2020. szeptember 11., péntek

Azokon a településeken, ahol a számarányunkból kifolyólag nem tudunk eséllyel pályázni a polgármesteri tisztségre, ott is fontos jelen lennünk az önkormányzati képviselőtestületben, annak érdekében, hogy ne születhessenek olyan döntések, amelyekbe nem tudunk beleszólni, és amelyeket a magyar közösség érdekei ellen hozzák. Ezeken a településeken is működnek oktatási intézményeink, jó kapcsolatot ápolunk történelmi egyházainkkal, és a szórványosodó magyar közösségnek is hatalmas szüksége van önkormányzati képviseletre.

– Van-e olyan helyszín, amely kiemelten fontos?

– Frontváros az én szempontomból Arad, mert megyeszékhelyről lévén szó, itt működnek a legfontosabb oktatási és kulturális intézményeink, amelyeknek kiemelt támogatásokra van szükségük, s Aradról tudjuk a legtöbb támogatást biztosítani az identitás megőrzésére. Fontos, hogy megmutassuk ország-világnak, hogy Aradon van egy olyan magyar közösség, amelyik a választásokon is kiáll a saját érdekeiért.

Az érdekvédelmi szövetség megyei szervezete bízik abban, hogy növelni tudja mandátumai számát, hogy még hatékonyabban...

Közzétette: Aradi Hírek – 2020. szeptember 10., csütörtök

– A koronavírus-járvány miatt a hagyományos kampány az online térbe kényszerült. Így sikerült eljuttatni az üzenetet a választókhoz?

– Valóban egy nagyon nehéz helyzetben zajlott a kampány, de nem lehetett tovább halogatni a választásokat, hisz már így is három hónapos késésben vagyunk. Az elmúlt heteken végigjártunk minden, magyarok által is lakott Arad megyei települést, a visszajelzések túlnyomórészt pozitívak, s bízom benne, hogy ez meg is fog mutatkozni szeptember 27-én este.

Más körülmények között zajlott a kampány, más körülmények között szervezik meg a választásokat is, de hiszem azt, hogy betartva a járványügy szabályokat, elmenni szavazni, nem jelent nagyobb veszélyt, mint elmenni a közértbe vásárolni, vagy tömegközlekedéssel utazni, esetleg sétálni egyet. A hatóságok gondoskodnak arról, hogy mindenki teljes biztonságban tudjon szavazni, minden szavazóhelyiségben lesznek kézfertőtlenítők, amelyeket köztelező használni, és maszkot adnak mindenkinek, aki esetleg nem vitt magával. Tehát a bent eltöltött három-négy perc alatt biztosan nem kaphatja el senki a koronavírust.

Arad megyében a magyarok szavazata nem csupán egy választás, hanem egyben üzenet is. Üzenjük azt, hogy fontos számunkra...

Közzétette: Faragó Péter – 2020. szeptember 25., péntek

– Hány szavazólapot kap majd a választó?

– Választunk polgármestert, helyi tanácsosokat, szavazunk megyei tanácsosjelöltek listájára, és változás a négy évvel ezelőtti választáshoz képest, hogy a megyei tanácselnököt is közvetlenül a szavazók választják meg, tehát nem a tanácstagok utólag, maguk közül. Arra kérek mindenkit, hogy mind a négy szavazólapon, mint ahogy az elmúlt harminc évben, most is tulipánra pecsételjenek, szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire.

  • Comandat de UDMR Org. Jud. Arad, realizat de SC LBC Torrent Studio Srl, cod de identificare unică 23200009.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.