Falcă helyi népszavazást akar a várról

Természetesen a parlamenti választások kampánypropagandájába illik, hogy Gheorghe Falcă aradi polgármester pont ma bejelentette, amennyiben a város nem jut egyezségre a hadügyminisztériummal a vár átadását illetően, akkor helyi népszavazást ír ki. Hogy ez mennyiben segít, kérdőjeles, hisz a hadügyminisztériumban tudvalevőleg a tábornokok döntenek, nem pedig a civil miniszter. Gheroghe Falcă polgármester most, november végén utazik Brüsszelbe, hogy megkapja a dokumentációt arra vonatkozólag, miként kell pályázni Európa kulturális fővárosa címre. Amint arról beszámoltunk, Arad leteszi pályázatát, hogy 2021-ben EKF legyen, s ennek fontos eleme lenne az aradi vár, amelynek civil hasznosítása mai napig megoldatlan probléma, mert az ott állomásozó zászlóalj – és a szaktárca – egyelőre hallani sem akar a kiköltözésről. A várban állomásozó zászlóaljnak az egykori gáji laktanyába kellene költöznie, ám a korábbi tervekkel ellentétben a hadügyminisztérium újabb óhajokkal áll elő, de pénzforrást nem biztosít. Arad polgármestere szerint a hadügyminiszter múlt heti aradi látogatása egyértelművé tette, hogy a tárcavezető személy szerint zárolja a civil hasznosítás lehetőségét. Falcă polgármester januárig akar várni, s amennyiben nem történik előrelépés, helyi népszavazást akar kiírni az ügyben.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.