Ezüstfenyő-díjas Kovács Imre

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség „mini-parlamentjének” tartott Szövetségi Képviselők Tanácsa szombaton Marosvásárhelyen tartotta ülését. Ezen egyebek mellett átadták az Ezüstfenyő-díjakat.

A 15. alkalommal odaítélt kitüntetéssel azok munkáját ismerik el, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a szövetség programjának megvalósításában. Az Ezüstfenyő-díjat először 2002-ben adták át. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök 29 személyt és egy intézményt tüntetett ki (a díjak az előző, 2016-os évre szólnak).

Arad megyéből Kovács Imre, Németpereg polgármestere kapta a rangos kitüntetést – adta hírül a megyei RMDSZ sajtóközleménye. Kovács Imre 2008-ban kezdte az önkormányzati munkát, amikor az RMDSZ

Kovács Imre

jelöltjeként bejutott az Arad megyei község helyi tanácsába. Négy évvel később, 2012-ben polgármesterré választották a 45%-ban magyarok lakta községben, amelynek két falujában – Németperegen és Kisperegen – hét különféle nemzetiség él együtt. Ebben a sokszínűségben kellett megtalálnia és megtartania az egyensúlyt. Ez láthatólag sikerült neki, hiszen a 2016-os helyhatósági választáson elsöprő többséggel újra megkapta a község lakóinak bizalmát. Időközben a megyében és a tágabb régióban is elismert politikussá nőtte ki magát, jelenleg ő az Arad megyei RMDSZ Önkormányzati Konferenciájának elnöke, és tagja a Partiumi Önkormányzati Tanácsnak.

Az Ezüstfenyő-díjasok névsora itt olvasható.

Az RMDSZ Arad megyei szervezetét négyen képviselik az SZKT-n. Faragó Péter elnök alanyi jogon tagja a testületnek, mellette Bognár Levente aradi alpolgármester és Péró Tamás megyei ügyvezető elnök választott küldött. Miután azonban Faragó Péter tavaly decemberben képviselői mandátumot szerzett a parlamenti választáson, ebben a minőségében is részt vett az SZKT-n, ezért Arad megyét még egy tag képviselhette szombaton Hadnagy Dénes, a Megyei Küldöttek Tanácsa elnökének személyében.

Porcsalmi Bálint. Fotó: rmdsz.ro

FRISSÍTÉS: Porcsalmi Bálintot választották az RMDSZ ügyvezető elnökévé, ő a január elején lemondott Kovács Pétert váltja a tisztségben. Porcsalmi megválasztását Kelemen Hunor RMDSZ-elnök javasolta, és az SZKT küldötteinek kellett szavazniuk róla. A szavazás eredményeként Porcsalmi Bálintot egyöntetűen választotta meg a testület.
Az ügyvezető elnöknek javasolt politikus a tanácskozás elején közölte, azt szeretné, ha a következő két évben az RMDSZ Románia legkorszerűbb politikai erejévé válna. Fontosnak nevezte az innovációt, egyik fő céljaként a felkészülést jelölte meg az RMDSZ májusi kongresszusára.
A 36 éves Porcsalmi Bálint Kolozsváron született, Zilahon végezte középiskolai tanulmányait, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szerzett politológusi diplomát. Az elmúlt 17 évben az RMDSZ valamennyi választási kampányában részt vett előbb szervezőként, koordinátorként, az utóbbi években pedig tanácsadóként.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.