Ez most tényleg rajtunk múlik

Nekünk székelyeknek nem kell elmagyarázni, mit jelent a kiszámíthatóság. Ha meg akarunk maradni, nem lehet kapkodni. Megvan az ideje a küzdésnek és megvan a munkának, és tudjuk, mikor kell csendben, de határozottan kiállni a magunk igazáért. Most ilyen idő van. Május 4-én olyan döntést hozunk, ami hosszú évekre meghatározza, merre fordul ez az ország – és hogy lesz-e még becsülete a magyar szónak benne.

Az elmúlt egy évben négyszer szavaztunk, és még kettő vár ránk, heteken belül. Sokan belefáradtak, halljuk is sokszor: „Mit számít már?” „Ugyanaz lesz, mint eddig.” De hadd mondjam el nyíltan: ez most nem ugyanaz. A következő 10 évünk múlik rajta. 

A közvélemény-kutatások szerint George Simion – egy olyan ember, aki soha nem titkolta, mit gondol rólunk, magyarokról – nagy valószínűséggel megnyeri az elnökválasztás első fordulóját. És ha nem lesz komoly ellenféle, nyerhet is a másodikban. Ezt nem hagyhatjuk.

A helyzet egyszerű: Crin Antonescunak van a legnagyobb esélye legyőzni Simiont. Nem mellesleg: az ő győzelme biztosítja a koalíció, és benne az RMDSZ további működését. Ha nem Antonescu nyer, a koalíció elveszíti a többséget, vagy másfajta, minden esély szerint egy AUR-ral közös többség kialakítására kényszerül. És nekünk egyik esetben sem lesz helyünk benne.

Pénzügyminiszterként is volt alkalmam vele együtt dolgozni – nemcsak meghallgatott, de meg is értett. Amikor Székelyföld fejlesztéséről beszéltem, nem tett úgy, mintha nem tudná, hol van Csíkszereda. Ráadásul eljött hozzánk, és elment Udvarhelyre, Háromszékre és Maros megyébe is. És nem ígért olyat, amit nem tud betartani – de amit megígért, azt komolyan vette.

Sokan mondják, hogy az RMDSZ kormányon maradása pártügy. Én meg azt mondom: ez közösségi ügy. Mert ha nem vagyunk ott a döntéshozatalnál, akkor mások döntenek rólunk. Ha mi nem védjük meg az iskoláinkat, akkor majd mások zárják be. Ha nem mi harcolunk településeink fejlesztéséért, akkor mások osztják el máshová a pénzt. 

Ritkán van ilyen, de most mi vagyunk a mérleg nyelve. Az első és a második fordulóban egyaránt. Mi, magyarok dönthetjük el, hogy ki lesz Románia elnöke. 

Nagy felelősség és hatalmas lehetőség ez a számunkra, ezért most nem lehet otthon maradni. Nem lehet vállat vonni. Ez nem csak egy újabb kampány. Ez a mi gyerekeink jövőjéről, a szülőföld biztonságáról, közösségünk megmaradásáról szól.

Ezért mondom: május 4-én menjünk el szavazni mi, székelyek, de bánságiak, partiumiak, szórványmagyarok is – ne hagyjuk, hogy más mondja meg, merre építsünk utat, iskolát, jövőt. Szavazzunk nyugodtan, de biztos kézzel. Szavazzunk Crin Antonescura.

Ha kormányon vagyunk, akkor nem csak megmaradunk, hanem megerősödünk. Ez a tét. És ez most tényleg rajtunk múlik.

Tánczos Barna

A rovatból ajánljuk:

Nem kér a válaszadók többsége a szerencsejátékokból
A március 15-én lezárult konzultáció során a válaszadók 78,7 százaléka voksolt igennel arra a kérdésre, hogy támogatja-e a szerencsejáték-termek működésének tilalmát. Ez alapján fogja kidolgozni a polgármester a helyi tanácsi határozattervezetet.
Már igényelhető a magyar kormány oktatási-nevelési támogatása
Az évi 100 ezer forint április 26-ig kérévnyezhető.
Szobrot állítottak Dombegyházon a forradalom tragikus sorsú házaspárának
„Hazatért” Maderspach Károly és felesége, az aradi születésű Buchwald Franciska.
Március 15. nemcsak emlékezés, hanem megerősítés is [AUDIO]
Aradhoz nemcsak a forradalom tragikus kimenetele, hanem dicső harcok emléke is kötődik.
Március 15. – Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Erdély-szerte is megemlékeznek a forradalom kitörésének 178. évfordulójáról.
Aszfaltozzák Tőzmiske község településein a megyei rangú utat
Folytatódnak az útépítési és felújítási munkálatok Arad megye északi vidékén a kedvező időjárásnak köszönhetően.