Evangélikus közösségi ház és imaterem épül Simonyifalván [AUDIÓ]

A jövőbe vetett hit és reménység jeleként új imaterem és közösségi ház építésére szánta el magát az Arad megyei Simonyifalva evangélikus gyülekezete. Az 1942-ben felszentelt régi imaterem kicsi, a helyiség gyengén fűtött, a vályogépület rossz állapotban van. 2013 végére elkészültek a modernnek álmodott kétszintes épület alapjai, mostanra pedig már állnak a falai.

A kistemplom

A Deák Bálint tiszteletes és felesége, Andrea által heti rendszerességgel szervezett foglalkozások a falu valamennyi felekezetének szólnak, kicsiktől a nagyokig, így az új közösségi ház is mindenki előtt nyitva áll majd.

Gitáróra gyerekeknek

Pataky Lehel Zsolt járt a helyszínen és készített riportot a Temesvári Rádió számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.