Eső áztatta ballagás a Csiky Gergely Főgimnáziumban [AUDIÓ]

A reggel 9 órai kezdést az eleredt eső akadályozta meg, így az iskolai diákjai a tanárok és a hozzátartozók kíséretében átvonultak a templomba. A közjáték ellenére megható és felemelő ünnepség volt.

Három középiskolai és egy szakiskolai osztály közel hetven diákjának szólalt meg utoljára a csengő péntek reggel a Csiky Gergely Főgimnáziumban. A ballagási ünnepség kezdetekor megnyíltak az égi csapok, így a szakadó eső miatt a közeli református templomban tartották meg a búcsúztatót, bő háromnegyed órás késéssel.

Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes szerint ennek jelképes üzenete van, hiszen „a tudás és a szellem kéz a kézben jár”. Hozzátette: egyik nyelv sem fejezi ki ezt az életszakaszt találóbban, mint a magyar ballagás, és arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy sikereket, eredményeket nem lehet gyorsan elérni, hanem csak „ballagva, megfontoltan és kellő alázattal”.

Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes

Spier Tünde, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója azt mondta, az időjárás okozta közjáték csak ízelítő volt abból, hogy az élet milyen nem várt akadályokat gördíthet a végzősök elé.

Spier Tünde igazgató

Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke azt kívánta a végzősöknek, hogy tudással „felfegyverkezve” térjenek haza, és legyenek az Arad megyei magyar közösség hasznos, gyarapító tagjai.

Faragó Péter parlamenti képviselő

 

Dalban is elbúcsúzta

Az aradi tizenkettedikesek számára még hátravan egy próbatétel: a hétfőn kezdődő érettségi vizsga.

A végzősök nevében Kurunczi Viktória köszönt el az alma matertől
A ballagás jelképes pillanata, a búcsúszalag rákötése az iskolazászlóra 

Az ünnepségről Pataky Lehel Zsolt készített összeállítást a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.