Habár a nyilvánosságra hozott megállapításai alapján Mircea Duşă belügyminiszter aradi látogatása során „nem ütközött különösebb gondokba” az újpanádi (Horia) menekültközpontban, mégis tudomásul vette, hogy ott komoly védelmi és egyéb szervezési problémákkal küszködnek. Ezt bizonyítja, hogy a belügyminiszter helyben megígérte, hogy napokon belül megerősítik a létesítmény védelmét, ugyanakkor civil kiszolgáló személyzetet alkalmaznak, például, az ott őrzött menekültek élelmiszerének kiosztására. A miniszter szerint az ott töltött egy óra alatt a menekültek részéről egyetlen panaszt sem hallott, más kérdés, hogy a táborból rendszeresen kiszivárognak hírek, hogy zsúfoltak a szobák, közös helyiségek, az élelmiszer csapnivaló, akárcsak a bánásmód.
Az Arad melletti menekülttábort a közeljövőben, 1,5 millió euró uniós finanszírozással bővítik, korszerűsítik a szálláshelyeket, mert ezek, a miniszter szavai szerint „a normalitás határára értek”. Jelenleg 38, jobbára észak-afrikai országokból érkezett menekülteket őriznek, akiket várhatóan visszatoloncolnak hazájukba.
Tavaly 30 személy szökött meg a menekülttáborból, közülük csak október hónap folyamán 24-en, ami jelzi, hogy az intézményben komoly gondok várnak megoldásra.Erősítik a menekültközpont őrzését
Habár a nyilvánosságra hozott megállapításai alapján Mircea Duşă belügyminiszter aradi látogatása során „nem ütközött különösebb gondokba” az újpanádi (Horia) menekültközpontban, mégis tudomásul vette, hogy ott komoly védelmi és egyéb szervezési problémákkal küszködnek. Ezt bizonyítja, hogy a belügyminiszter helyben megígérte, hogy napokon belül megerősítik a létesítmény védelmét, ugyanakkor civil kiszolgáló személyzetet alkalmaznak, például, az ott őrzött menekültek élelmiszerének kiosztására. A miniszter szerint az ott töltött egy óra alatt a menekültek részéről egyetlen panaszt sem hallott, más kérdés, hogy a táborból rendszeresen kiszivárognak hírek, hogy zsúfoltak a szobák, közös helyiségek, az élelmiszer csapnivaló, akárcsak a bánásmód.
Az Arad melletti menekülttábort a közeljövőben, 1,5 millió euró uniós finanszírozással bővítik, korszerűsítik a szálláshelyeket, mert ezek, a miniszter szavai szerint „a normalitás határára értek”. Jelenleg 38, jobbára észak-afrikai országokból érkezett menekülteket őriznek, akiket várhatóan visszatoloncolnak hazájukba.
Tavaly 30 személy szökött meg a menekülttáborból, közülük csak október hónap folyamán 24-en, ami jelzi, hogy az intézményben komoly gondok várnak megoldásra.A rovatból ajánljuk:
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.
A huszonöt éves „önállósodásról” is megemlékeztek a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitóján [AUDIO]
2001-ben költözött ki a román iskola.


