Ennyi szavazatot még nem kapott EP-választáson az aradi RMDSZ [AUDIÓ]

A vasárnapi európai parlamenti választáson Arad megyében a részvételi arány kevéssel maradt el az országos átlagtól: a választói joggal rendelkezők 47,81 százaléka járult az urnák elé, míg országos szinten 49,02 százalék ez az arány.

Arad megybében a Központi Választási Iroda (BEC) – még nem végleges – adatai szerint 186 011-en éltek a szavazati jogukkal, és 172 563 az érvényes voksok száma. A legtöbbet, majdnem 67 ezret az országos szinten ellenzékinek számító, de Arad megyében a politikai többséget jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) kapta. A nagyobbik kormánypártra, a Szociáldemokrata Pártra (PSD) 29 ezernél többen szavaztak, de a szintén ellenzéki USR–PLUS választási szövetség ennél jóval több szavazatot kapott (közel 35 ezret).

Az RMDSZ több mint 10 ezer szavazattal a negyedik helyen végzett megyei szinten, meghaladva a bejutási küszöbnek számító ötszázalékos határt (ennek inkább csak lélektani jelentősége van, hiszen az országos arány számít). EP-választáson ennyi szavazatot még nem kapott az RMDSZ Arad megyében – hangsúlyozta Faragó Péter parlamenti képviselő, a megyei szervezet elnöke –, de ez is elmarad a legutóbbi országs parlamenti választáson kapott voksok számánál.

Faragó Péter parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök szerint azonban jó felmérő volt a tegnapi szavazás, hogy az RMDSZ tudja, hogyan is áll Arad megyében a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások előtt. EP-választáson egyébként ennyi szavazatot még sosem kapott az RMDSZ Arad megyében, mint most. Íme, a jelentősebb szavazatszámot kapott pártok és az egyik független jelölt eredménye:

  • PNL – 66913 (38,77%)
  • USR–PLUS – 34859 (20,20%)
  • PSD – 29788 (17,26%)
  • RMDSZ – 10286 (5,96%)
  • PMP – 934 (5,41%)
  • Peter Costea – 8278 (4,79%)
  • ALDE – 7872 (4,56%)
  • Pro Románia – 7691 (4,46%)

Faragó Péter parlamenti képviselőt Pataky Lehel Zsolt kérte értékelésre. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Március 15. – Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kezdete. Erdély-szerte is megemlékeznek a forradalom kitörésének 178. évfordulójáról, Aradon 16.30-tól tartanak koszorúzást a Szabadság-szobornál.
Aszfaltozzák Tőzmiske község településein a megyei rangú utat
Folytatódnak az útépítési és felújítási munkálatok Arad megye északi vidékén a kedvező időjárásnak köszönhetően.
Hatvanöt éve hunyt el Szántay Lajos, Arad neves műépítésze [AUDIO]
A néhai műépítész nagyban meghatározta a város mai arculatát.
Alig használják az iskolai „nyugitermeket” a tanintézményekben
A 157 oktatási intézmény közül negyvenben alakítottak ki „elkülönítőket”, de a pedagógusok nem igazán küldik oda a diákokat.