Eltakarították mások szemetét a szentpáliak

szentpali nagytakaritasMint az elmúlt négy-öt évben minden tavasszal, a szentpáliak ismét kitakarították a varjasi úttól a faluig vezető bekötőút mentén az árkokat. A mintegy kétkilométeres szakaszról egy traktorutánfutónyi hulladék gyűlt össze, oszlásnak indult állattetemektől a pillepalackokon át a használt ruháig minden, aminek a szeméttelepen lett volna a helye. Az összeszedett szemét elszállításáról a sofronyai polgármesteri hivatal gondoskodott. A kalákamunkát 13-an vállalták szombaton – mondta Sandu Tímea, akinek az elnöki mandátumában ez volt a helyi RMDSZ-szervezet első közösségformáló tevékenysége, és bízik benne, hogy a jövőben sikerül nagyobb tömegeket megmozgatni. „Ha minden szentpáli ötévente egyszer eljönne, már meglenne az eredménye, mert aki ilyesmiben részt vesz, biztos nagyobb felelősséget fog a környezet iránt érezni” – nyilatkozta, annak a meggyőződésének adva hangot, hogy a rengeteg hulladékot biztos nem falubeliek szórják szét az út mentén. Sandu Tímea azt szeretné, ha a közeljövőben a községközpontban, Sofronyán működő RMDSZ-szervezettel összefogva a két települést összekötő út mentén is kitakarítanák az árkokat.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.