Előkészületek az új tanévre

A régi bútort már összehúzták

A 2012–2013-as tanévtől bevezetésre kerülő iskolai előkészítő osztályoknak speciális tantermeket kell biztosítani a törvény előírása szerint. A helyiség egyik felében a kötelező foglalkozások zajlanak majd, a másikat amolyan játszó-pihenő „sarokká” kell kialakítani. Sok tanintézményben így is teremhiány van, s de a meglévőket át kell alakítani a legkisebbek számára. Az aradi önálló magyar iskolaközpontban, a Csiky Gergely Főgimnáziumban a főbejárat melletti földszinti osztálytermet bocsátják az előkészítősök rendelkezésére. A falakat már átfestették, az új bútor is megérkezett már, ezeket még össze kell szerelni. A Csikyben 22-en iratkoztak be eddig az előkészítő osztályba, de ezenkívül még két kérvényt leadtak a titkárságon; a gyerekekkel Kurunczi Enikő tanítónő foglalkozik majd – tájékoztatott Juhász Béla iskolaigazgató. Az előkészítő osztályokban tanító pedagógusoknak szeptember 3-tól szakmai továbbképzéseket tartanak.
Az új bútorok összeszerelésre várnak a Csiky folyosóján

Az Arad Megyei Prefektúra közleménye szerint holnaptól megyeszerte megkezdik az oktatási intézmények tanévnyitó előtti ellenőrzését. A kormánybiztosi hivatal, a közegészségügyi igazgatóság és a tanfelügyelőség emberei minden épületről szakvéleményt készítek, hogy megfelelően felújították-e, közegészségügyi és biztonsági szempontból megfelelnek-e az elvárásoknak, van-e őrző-védő szolgálat, hűtőszekrény a tej-kifli programhoz, miként használták fel a javításokra/építésekre kapott állami költségvetési összegeket stb. Az ellenőrzés szeptember 5-ig tart.

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.