Csütörtökön az Aradi Magyar Napokon: előadás a digitális forradalom gyermekeiről

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) aradi képzési irodája legújabb előadására szeptember 19-én, csütörtökön kerül sor az Aradi Magyar Napok keretében.

Miben más a legújabb generáció, mint a korábbiak? Mi jellemző az Alfákra? Hogyan változnak meg a legkisebbek nyelvhasználati, olvasási vagy épp tanulási szokásai? És hogyan álljanak mindehhez a szülők és a pedagógusok? A digitális forradalom gyermekei. Jövőnk az Alfa-generáció című előadás a legújabb nemzedék nevelési és oktatási kihívásait járja körül.

Meghívott előadók: dr. Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese. Magyar nyelv és irodalom szakos bölcsészként végzett, pedagógus, a nyelvtudományok doktora. Az ELTE egyetemi oktatójaként lehetősége nyílt alsó tagozattól a doktori képzésig minden oktatási szinten tapasztalatokat gyűjtenie. 2015-től a Fiatal Tehetség Program kiépítésével foglalkozott, amely mára több mint kétezer diáknak nyújt tehetséggondozást szerte a Kárpát-medencében. Emellett újságíróként a média világában is jelen van. Cserkészvezetőként tizenöt éven keresztül tevékenykedett helyi és országos szinten, eközben több élménypedagógiai szakkönyv elkészítésében is részt vett. Kutatási területe az alkalmazott retorika és a digitális pedagógia, illetve kortárs költészettel, kreatív írással és előadás-technikával is foglalkozik.

Dr. Székely Levente szociológus, a szociológiai tudományok doktora, a Mathias Corvinus Collegium Társadalom és Történelemtudományi Iskola Szociológia Műhelyének és az Ifjúságkutató Intézet vezetője. Korábban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő Információs Társadalom és Trendkutató Központban (ITTK) dolgozott kutatóként. Együttműködött neves piackutató intézettel, civil kutatóhelyekkel, ad-hoc kutatócsoportokkal egyaránt. Több mint egy évtizedig volt a Kutatópont kutatási igazgatója, ahol évi kb. félszáz, zömében piackutatási projekt menedzseléséért felelt. Több mint száz tudományos publikáció önálló, vagy társszerzője, fő kutatási területei a médiafogyasztás, az új média, a fiatalok és az információs társadalom. 2020-ban jelent meg első könyve, a Szürke hattyúk.

A szakértőkkel Rudolf Anna gyógypedagógus, pszichológus és családterapeuta, a Csiky Gergely Főgimnázium iskolapszichológusa beszélget. Időpont: szeptember 19., csütörtök, 18 óra. Helyszín: MCC Aradi Képzési Központ, Dezső (Iustin Marșieu) utca 39. szám. Kérik a részvételi szándékot ezen űrlap kitöltésével jelezni.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.