Elkészült a solymosbucsai árvíz kárösszesítése

Az Arad Megyei Vészhelyzeti Biztosság szerdai ülésén összesítette a vasárnapi solymosbucsai (Buceava Șoimuș) árvíz után keletkezett károkat.

A Tóth Csaba prefektus által vezetett bizottság a helyszínen készült jegyzőkönyvek és a kármentésben résztvevő intézmények (katasztrófavédelem, vízügyi igazgatóság stb.) jelentései alapján összesítette a károkat, és terjesztett fel a kormánynak a kárigényeket.

A Raj (Brazii) községhez tartozó Solymosbucsán egy személy meghalt az árvízben, 50 ház megrongálódott (8 ezek közül 75 százaléknál nagyobb mértékben) a község teljes területén, 2 ház pedig Honctő községben (Gurahonț). Raj községben összesen 365 ezer, Honctőn 8 ezer lej gyorssegélyt utalnak ki az 559/2023. számú Kormányhatározat alapján (az egyszeri gyorssegély mértéke 1500 és 10 ezer lej közötti lehet). Az elhunyt férfi családja a romba dőlt ház miatt kapott gyorssegélye mellett további 7500 lejes támogatásra jogosult.

Az Arad Megyei Tanács tulajdonába tartozó infrastruktúrában (a 708-as számú megyei út bizonyos szakaszain, a fúrt kutakban és a klórozó állomásban) keletkezett károk értékel 1,785 millió lejre tehető. A Raj község infrastruktúráját (utak, hidak, járdák, átjárók) ért károkat 18,745 millió lejre becsülték. A községi kultúrháznak csak a kerítése rongálódott meg, de a többi felsorolt létesítmény megsemmisült teljes mértékben.

Image
Legfontosabb volt az emberek biztonságba helyezése

Honctőn egy faszerkezetű híd rongálódott meg, a kárt értéke 20 ezer lej. A bizottság mindemellett 11,650 millió lejben állapította meg a Körösök Vízügyi Igazgatóság infrastruktúrájában keletkezett károkat.

A magánszemélyek a fent említett kormányhatározat alapján kapják meg a gyorssegélyeket, az önkormányzatok és állami vállalatok pedig a fejlesztési minisztériumtól, miután kormányhatározat-tervezetet dolgoznak ki a kártérítésre.

Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint Solymosbucsán 37 háztartásban szerdán sem volt villany, de ígéretet tettek arra, hogy legalább 80 százalékuknál még szerdán megoldják az áramellátást generátorok telepítésével. A villanyhálózat visszaállításához azonban új villanypóznák telepítésére lesz szükség.

Tóth Csaba prefektus megköszönte a mentésben és a kárenyhítésben résztvevők munkáját, és ígéretet tett arra, hogy minden meg fog mozgatni azért, hogy a károsultak mielőbb megkapják az állami segélyeket, illetve, hogy a közúti infrastruktúrát helyreállítsák ahhoz, hogy a különböz adományok is célba érjenek.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.