Az orvosok szerint akár egész életében pszischológusra lesz szüksége annak a kéthónapos vingai csecsemőnek, akit a szülei körülbelül két héttel ezelőtt ütés-verés nyomokkal, kómában vittek be az aradi kórházba. A csecsemő állapota annyira súlyos volt, hogy Aradról a temesvári Loius Ţurcanu Gyermekkórházba szállították.
A csecsemőt a napokban az intenzív osztályról a neuropszichiátriára vitték át. Az orvosok megállapították, a szülők vélhetően valamilyen kemény tárggyal ütötték meg a fejét, aminek következtében a csecsemő agyszövetei megsérültek, de a testén több helyen is találtak véraláfutásokat. A trauma pedig egész élete során végigkísérheti.
A szülők azóta eltűntek vingai otthonukból, s nem csak rendőrség, hanem a gyermekvédelmi osztály munkatársai is keresik őket. Amennyiben a vizsgálat során végérvényesen bebizonyosodik, hogy a szülők bántalmazták a gyermeket, elvesztik szülői jogukat, a gyermek pedig állami gondozásba kerül.Életre szóló trauma érte a megvert csecsemőt
Az orvosok szerint akár egész életében pszischológusra lesz szüksége annak a kéthónapos vingai csecsemőnek, akit a szülei körülbelül két héttel ezelőtt ütés-verés nyomokkal, kómában vittek be az aradi kórházba. A csecsemő állapota annyira súlyos volt, hogy Aradról a temesvári Loius Ţurcanu Gyermekkórházba szállították.
A csecsemőt a napokban az intenzív osztályról a neuropszichiátriára vitték át. Az orvosok megállapították, a szülők vélhetően valamilyen kemény tárggyal ütötték meg a fejét, aminek következtében a csecsemő agyszövetei megsérültek, de a testén több helyen is találtak véraláfutásokat. A trauma pedig egész élete során végigkísérheti.
A szülők azóta eltűntek vingai otthonukból, s nem csak rendőrség, hanem a gyermekvédelmi osztály munkatársai is keresik őket. Amennyiben a vizsgálat során végérvényesen bebizonyosodik, hogy a szülők bántalmazták a gyermeket, elvesztik szülői jogukat, a gyermek pedig állami gondozásba kerül.A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.


