Egyelőre csak morgolódnak, és félhangosan elégedetlenkednek a felkészítő osztályokba való beiratkozásokat végző aradi pedagógusok, akik hosszabbított műszakban, gyakorlatilag este 20.00 óráig dolgoznak. Dănuţ Ieneşescu, a Tanügyi Demokratikus Szakszervezet (SDI) elnöke szerint, ha nem is fizetik a túlórákat, legalább szabad napokkal kompenzálják a plusz munkájukat az érintett tanároknak. Erre azonban a jelek szerint esélyük sincs, mert Claudius Mladin főtanfelügyelő azzal vágott vissza a szakszervezetiseknek, hogy „ők is késő estig dolgoznak a hivatalban, amíg tartanak a beiratkozások”, a túlórapénzről pedig nem a tanfelügyelőség dönt, tette hozzá.
A beiskolázási terv szerint ősztől Arad megyében 200 előkészítő osztály indul mintegy 3700 kisdiákkal.Elégedetlen aradi pedagógusok
Egyelőre csak morgolódnak, és félhangosan elégedetlenkednek a felkészítő osztályokba való beiratkozásokat végző aradi pedagógusok, akik hosszabbított műszakban, gyakorlatilag este 20.00 óráig dolgoznak. Dănuţ Ieneşescu, a Tanügyi Demokratikus Szakszervezet (SDI) elnöke szerint, ha nem is fizetik a túlórákat, legalább szabad napokkal kompenzálják a plusz munkájukat az érintett tanároknak. Erre azonban a jelek szerint esélyük sincs, mert Claudius Mladin főtanfelügyelő azzal vágott vissza a szakszervezetiseknek, hogy „ők is késő estig dolgoznak a hivatalban, amíg tartanak a beiratkozások”, a túlórapénzről pedig nem a tanfelügyelőség dönt, tette hozzá.
A beiskolázási terv szerint ősztől Arad megyében 200 előkészítő osztály indul mintegy 3700 kisdiákkal.A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.


