„Elballagtak” a nyolcadikosok a Csiky-ben

nyolcadikosok ballgasa 2013 (2)Péntek reggel ünnepélyes keretek között búcsúztatták el az aradi Csiky Gergely Főgimnázium két nyolcadikos osztályának diákjait. Hevesi Éva és Spier Tünde osztályfőnökök keze alól 35 kerültek ki, de a búcsú csak szimbolikus volt, hiszen néhány kivételtől eltekintve mind a magyar iskolaközpontban folytatják tanulmányaikat – csak egy tagozattal feljebb. Juhász Béla Iskolaigazgató és Bognár Levente alpolgármester jó tanácsokkal, Baracsi Levente arad-belvárosi református tiszteletes lelki útravalóval látta el a diákokat, majd a jutalmak kiosztása után a hozzátartozók is gratuláltak a középiskolás korba lépett gyerekeknek. nyolcadikosok ballgasa 2013nyolcadikosok ballgasa 2013 (3)

Forgács György (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 06. 14., p – 14:20 időpontban

Tisztelt Pataky Úr. Köszönöm szépen (gondolom több aradi osztja a véleményemet) a gyors tájékoztatót, amit nem csak ennél az eseménynél tapasztaltunk, valamint a részletes beszámolakat az aradi eseményekről. Ez nagyon jó dolog, főképp ha azokra az emberekre gondolunk akiknek különböző okokból az internet jelent némi téjékozódási lehetőséget az aradi eseményekről. Köszönjük!!! Üdvözlettel: Aradi lakos.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.