El sem kezdődött, de már akadályba ütközött az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út megépítése

Az expressz út látványterve | Az Arad Megyei Tanács által közreadott felvétel

Az expressz út látványterve | Az Arad Megyei Tanács által közreadott felvétel

Felfüggesztették az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út 1-es és 3-as szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) sajtószóvivője, Alin Şerbănescu szerint az eljárásban részt vevő vállalatok pontosításokat kértek, ezért függesztették fel a közbeszerzést, és amint tisztázzák a helyzetet, az eljárás folytatódik. Ugyanakkor az 1-es szakasz esetében egy óvást is benyújtottak – tette hozzá. A szóvivő ugyanakkor kizártnak nevezte, hogy emiatt hónapokig csússzon az eljárás, szerinte „egy, legtöbb két héten” belül rendeződik a helyzet.

Az 1-es szakasz esetében benyújtott óvásról azt mondta, az nem befolyásolja a közbeszerzési eljárást, csak az eredményhirdetés után fogják elbírálni. A 2-es szakaszra kiírt közbeszerzés zavartalanul folytatódik, május 9-ig várják az ajánlatokat – tette hozzá Alin Şerbănescu.

Az Aradot Nagyváraddal összekötő gyorsforgalmi út mintegy 120 kilométer hosszú lesz, a projekt becsült értéke a megvalósíthatósági tanulmány szerint 10,1 milliárd lej, a kivitelezési idő 24 hónap. A munkálatokat részben vissza nem térítendő uniós alapokból, részben az állami költségvetésből finanszírozzák.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.