Az új számítógépes rendszer gyakorlatba állításával leegyszerűsödik a gépkocisvezetői jogosítványok és forgalmi engedélyek kérvényezése, illetve kibocsátása – áll a Közigazgatási és Belügyminisztérium közleményében. E szerint a jogsik cseréjénél nem kell majd kitölteni a papírnyomtatványokat, hanem az ügyintéző-ablaknál közvetlenül számítógépbe viszik a kérvényező adatait. Lehetővé teszik, hogy a helyszínen kifizethessék az okmányok ellenértékét, ne kelljen azért külön utat tenni.
Az új informatikai rendszer üzembehelyezése miatt október 19-én, pénteken és 22-én, hétfőn az egész országban szünetel a jogosítványok, ezt helyettesítő bizonylatok, rendszámtáblák, ideiglenes forgalmi engedélyek készítése és kibocsátása. Ezeken a naponok gépkocsivezetői elméleti vizsgát sem lehet tenni.
Az új számítógépes rendszer teljes üzembe helyezése 2013 derekára várható.Egyszerűsítik a jogsikibocsátást
Az új számítógépes rendszer gyakorlatba állításával leegyszerűsödik a gépkocisvezetői jogosítványok és forgalmi engedélyek kérvényezése, illetve kibocsátása – áll a Közigazgatási és Belügyminisztérium közleményében. E szerint a jogsik cseréjénél nem kell majd kitölteni a papírnyomtatványokat, hanem az ügyintéző-ablaknál közvetlenül számítógépbe viszik a kérvényező adatait. Lehetővé teszik, hogy a helyszínen kifizethessék az okmányok ellenértékét, ne kelljen azért külön utat tenni.
Az új informatikai rendszer üzembehelyezése miatt október 19-én, pénteken és 22-én, hétfőn az egész országban szünetel a jogosítványok, ezt helyettesítő bizonylatok, rendszámtáblák, ideiglenes forgalmi engedélyek készítése és kibocsátása. Ezeken a naponok gépkocsivezetői elméleti vizsgát sem lehet tenni.
Az új számítógépes rendszer teljes üzembe helyezése 2013 derekára várható.A rovatból ajánljuk:
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.
A huszonöt éves „önállósodásról” is megemlékeztek a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitóján [AUDIO]
2001-ben költözött ki a román iskola.


