Egyelőre jól haladnak a Mosóczy-i híd felújításával

Ha így folytatják a munkálatokat, s az időjárás sem okoz fennakadást, akkor a kivitelező Tehnodomus várhatóan tartani tudja a hathónapos határidőt, amelyet a szerződés aláírásakor vállalt. Ma délelőtt az út betonalapját zsaluzták (a déli eső beálltáig) a híd tetején, a Mosócz felőli lejárót pedig tömörítették, nagyjából elkészültek a tágulást biztosító résszel, korábban újraöntötték betonból a támfal megroggyant szakaszát. Közben a hét elejétől a Sylc Con Trans is munkához látott, ők cserélik a villamosvágányokat az első jelzőlámpáig, s majd végig a P. Rareş utcában, egy uniós projekt keretében szintre hozzák az összes kereszteződésben a közutat a sínekkel. Közlekedés szempontjából viszont feketeleves még hátra van, mert amikor a felüljáró másik felét kezdik újjáépíteni, a benzinkútnál ismét módosítani kell a forgalmi rendet, s a hídra várhatóan csak a Caius Iacob tér felől lehet majd felhajtani. Jelenleg is, hiába zárták le a kereszteződést a vasutas iskola mellett, és lehet gyakorlatilag zavartalanul haladni a városközpont felé, csúcsidőben a gépkocsisor már a Deleanu utcai kereszteződésen túlról kezd araszolni, sokszor percekre teljesen leáll a sor.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.