Egyelőre elmarad a magyar részvétel az átlagtól

Az RMDSZ párhuzamos mérése alapján egyelőre elmarad a magyarok részvételi aránya a vasárnapi szavazáson az átlaghoz képest – közölte Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke.

Az érdekvédelmi szövetség a magyarlakta településeken végzett párhuzamos számolást, és az volt a következtetés, hogy a magyar szavazók aránya a négy évvel ezelőttihez képest is alacsonyabb egyelőre. „Fontos, hogy az emberek éljenek a szavazati jogukkal, ne hagyják, hogy mások döntsenek helyettük, mások szavazatával olyanok kerüljenek a településeik élére, akiket nem szeretnének” – mondta Faragó Péter.

Felhívta a figyelmet, hogy a szavazáson való részvétel, a koronavírus-járvány miatt bevezetett óvisntézkedések betartásával egyáltalán nem veszélyes, sőt veszélytelenebb, mint elmenni bevásárolni.

Nagyiratos immár 8 éve a fejlődés útján halad Attila Papp polgármesternek és csapatának köszönhetően. Szóljon a következő 4 év is a fejlődésről! #szeptember27 #RMDSZ

Közzétette: RMDSZ Arad Megye – 2020. szeptember 27., vasárnap

Az RMDSZ 12 Arad megyei községben és városban állított polgármesterjelöltet, de összesen 17 településen indított képviselőjeleteket, emellett a megyei önkormányzati elnöki tisztségre is van jelöltje Faragó Péter személyében (s teljes listát is letettek).

Mészár Sándor, Arad polgármesterjelöltje minden aradi magyarért szavazott. Mindenkit arra bíztat, a rendkívüli helyzet ellenére, menjen el szavazni! #Szeptember27 #RMDSZ #Szavazz #HajráArad #HajráAradiak

Közzétette: RMDSZ Arad Megye – 2020. szeptember 27., vasárnap

Arad megyében délután fél hatig 137 434-ezn szavaztak, ez 35,24 százalékos részvételi arányt tesz ki.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.