Egy aradi a Magyar Örökség-díjasok között

A Magyar Örökség és Európa Egyesület 82. alkalommal adta át szombaton a Magyar Örökség-díjakat, amellyel korunk, valamint a II. világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményeit ismeri el. Az elismeréseket évente négyszer osztja ki az állampolgári javaslatok alapján egy arra felkért Bírálóbizottság.

A március 19-i ünnepséget a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartották, és a kitüntetettek között volt a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora, amelynek teljes alkotóközössége kapta meg a Magyar Örökség-díjat a nemzet szolgálatában végzett munkájáért. Szili Katalin, a magyar Országgyűlés volt elnöke, miniszterelnöki megbízott méltató beszédében kiemelte: műsor hitelesen tájékoztat a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságát érintő politikai, kulturális, oktatási és társadalomszervezési aktuális kérdésekről, nem megfeledkezve a történelmi hagyományokról, illetve az egyházak közösségszervező tevékenységének bemutatásáról sem. „A Határok nélkül kiemelt figyelmet fordít a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek autonómia-törekvéseire és a számbeli kisebbségi léthelyzetből következő jogérvényesítésre és jogvédelemre egyaránt, feltárva a kisebbségekkel kapcsolatos állami politikai és a magyarságot érintő szakpolitikai hátteret is. Mi tehát a határok nélkül? Nem csak hírforrás, hanem nemzetpolitika naprakészen” – fogalmazott laudációjában a politikus. Az oklevelet Moszkovits János felelős szerkesztő vette át, és kitüntették a szerkesztőség jelenlévő tagjait is, a budapesti szerkesztőktől kezdve a Kárpát-medence különböző régióiból érkezett tudósítókig, köztük Pataky Lehel Zsolt, a Kossuth Rádió aradi tudósítója, az Aradi Hírek alapító-főszerkesztője is Magyar Örökség-díjat kapott.

A bírálóbizottság a díjra érdemesnek tartott Petrás Mária népdalénekes, keramikus moldvai csángó kultúrát felmutató művészetét, a Határok nélkül c. műsor alkotóközösségének nemzetszolgálatát, a 20. század autójának megszavazott Ford T-modell főkonstruktőre, Galamb József (1881–1955) munkásságát, Deáky András ny. tanár gyimesi csángókat megtartó nemzetszolgálatát és a magyarságért hivatástudattal végzett munkáját, Kő Pál szobrászművészetét, az Egymásért Alapítvány több évtizedes kárpátaljai karitatív szolgálatát és Kubinyi Anna (1949–2015) textilművészetét.

A rovatból ajánljuk:

Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A kényszermunkára vitt 59 személy közül 13-an sosem tértek vissza.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.