Diakónusszentelés az egyházmegyében [AUDIO]

A római katolikus egyházban több évszázada mellőzött hagyományt keltett újra a temesvári egyházmegye azzal, hogy három diakónust szenteltek fel szombaton.

Az egyházmegyében hosszú idő után ők az első szerpapok, de az egész romániai római katolikus egyházban is mindössze csak hat papsegéd van – az első hármat egy héttel korábban a nagyváradi egyházmegyében szentelték fel.

A temesvári Szent György Székesegyházban tartott ünnepi szentmise keretében Pál József Csaba temesvári megyéspüspök szentelte fel az új oltárszolgákat, akik három különböző aradi egyházközségben segítik majd a plébánosokat és a gyülekezeteket.

 

Pataky Lehel Zsolt is jelen volt a történelmi eseményen. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített összeállítását:

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.