Csütörtöktől folyósítják a magyar állam oktatási-nevelési támogatását

Az OTP Bank Románia április 13-án elkezdi a Szülőföldön magyarul program részeként a magyar állam által nyújtott támogatások ütemezett kifizetését.

Azok az igénylők, akik megkapják a pozitív elbírálásról szóló értesítőt, a levélben megadott dátumtól kezdődően vehetik fel a 2021–2022-es tanévre szóló 22 400 forintnak megfelelő 270 lej oktatási-nevelési vagy hallgatói támogatást. A megnövelt értékű, 100 ezer forintnak megfelelő támogatás a 2022-2023-as tanévre vonatkozik, és már igényelhető – olvasható az OTP és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közleményében.

Az OTP bankhoz csak akkor szükséges befáradni, ha új igénylőről van szó, vagy a levélben a személyes adatok frissítésére, illetve új szerződés aláírására vonatkozó felhívás szerepel. Ellenkező esetben a támogatás gyorsan, egyszerűen és ingyenesen felvehető bármelyik romániai bankautomatából. Az OTP Bank ATM-eknél díjmentes a készpénzfelvétel, míg más romániai bankok automatáinál havi két alkalommal lehet ingyenesen összeget felvenni. 

„Az OTP Bank Románia idén is stratégiai partnerként biztosítja a Szülőföldön magyarul program támogatásainak a kifizetését. Minden család levélben kap tájékoztatást arról, hogy mikor érhető el a 2021–2022-es tanévre vonatkozó 270 lejes támogatás az OTP bankkártyán. Ez az összeg természetesen felhasználható bankkártyás fizetéssel, vagy akár költségmentesen fel is lehet venni az ország bármelyik bankautomatájából. Kizárólag abban az esetben kell befáradni a bankfiókba, ha pár formaságot kell elintézni, de ez nem általános, és erre az értesítő levél külön kitér” – nyilatkozta Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója. 

A 2021–2022-es tanévre szóló, 270 lejes támogatás kifizetésének ütemezése a következő 7 hétben történik, az utalásokra mindig a hét utolsó munkanapján kerül sor. Az igénylők az RMPSZ által küldött levélből értesülhetnek arról, hogy az ő esetükben pontosan milyen dátumon várható a támogatás jóváírása. „Kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el az értesítő levelet. Amennyiben bármilyen kérdés merül fel az igénylésekkel kapcsolatosan, kérjük, forduljanak irodánkhoz a 0266/244–450 telefonszámon, vagy weboldalunkon keresztül. A bankszámlaszámmal, bankkártyával kapcsolatos kérdésekre az OTP Bank munkatársai tudnak válaszolni” – fűzte hozzá Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a Szülőföldön magyarul program erdélyi koordinátora. 

Az idén 136 387 támogatási igénylés érkezett be az RMPSZ-hez a Szülőföldön magyarul program keretében, ebből 131 220 oktatási-nevelési, 5167 pedig hallgatói támogatásra. Az igénylések közül 1659 dosszié hiánypótlásra szorult, kiegészítésük lezárult.

 

 

Április 11-től meghirdetésre került a Szülőföldön magyarul program 2022–2023-as tanévre szóló felhívása is. Az új pályázati év támogatása 100 ezer forintnak megfelelő lej lesz. Az adatlapok és igazolásminták nemsokára kiosztásra kerülnek a tanintézményekhez, illetve letölthetők lesznek a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapról.

A rovatból ajánljuk:

Tisztújítás az Alma Mater Alapítványnál: a cél továbbra is a magyar oktatás felkarolása [AUDIO]
Újabb két évre Kranowszky-Nagy Andreát választották elnöknek. A közgyűlésen a kuratórium tiszteletbeli tagjává választották Sándor Tivadar nyugalmazott arad-gáji római katolikus plébánost, aki mindig is szívügyének tekintette a magyar oktatás támogatását.
Esélyt kell adni, hogy a magyar ember magyar jelöltre szavazhasson [AUDIO]
Péró Tamás megyei ügyvezető elnök az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje.
Veres Attila Csaba: „A várakozás elvesztegetett idő, a célért tenni kell” [AUDIO]
Az üzleti szférából érkezett az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje.
Bognár Levente: a legutóbbi alakuló ülésen korelnök voltam, ez jelent valamit [AUDIO]
Nem vállal újabb képviselői mandátumot a korábbi aradi alpolgármester.
A szokásosnál korábban támadnak a kullancsok az enyhe időjárás miatt
Agyvelőgyulladást, Lyme-kórt és krími-kongói vérzéses lázat okozhat a rovar.