Csodájára jártak az élő Betlehemnek Pécskán

Közel tíz éve nem láthatták a pécskaiak a betlehemi születés élő megjelenítését, ezért Szenteste sokan megcsodálták a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület kezdeményezését. Az egyesület citera- és színjátszókörének, valamit Aranykalász Néptánccsoportjának tagjai komolyan vették szerepüket, az egyesület tagjai pedig mindent megtettek a korhű körülmények megteremtéséért.

A római katolikus templom kertjében szalmabálákból felépített istállót több szögből is megvilágították színes reflektorokkal, a körülötte lévő karámot pedig fenyőfaágakkal díszítették fel. Feltehetőleg a háttérben hallatszó karácsonyi dalok hatására is, az élő Betlehemet körülálló szamár, borjú, birkák és kecskék türemesen álltak, jól viselték az folyamatosan érkező és fényképező pécskaiakat. Az élő Betlehemet két csoport jelenítette meg, délután 17 és 19 óra között, illetve 23 órától az éjféli szentmise végéig, a kapuban álló angyalok szaloncukrot és üdvözlőkáryát osztogattak mindenkinek.

A Szűzanyát Beke Kutasi Judith, illetve Mester Bettina alakította, Szent Józsefet Szabó Lóránt, illetve Mester Tamás, az angyalokat Balta Tajcs Hanna Barbara, Lobotka Bettina, Lobotka Zsanett, Țigu Blanka, Kállai Regina, illetve Mester Zsófia, Dancu Gréta, Bella Réka és Moș Andrea Tímea, a három királyt ifj. Lénárt István, Barbu Márk és Bernáth Ádám, illetve Juhász István, Mester Roland és Borsos Róbert, a pásztorokat pedig Șatran Adrián, ifj. Pap István, Balta Tajcs Péter és Szabó Lóránt személyesítette meg.

„Nagyon örülök, hogy ilyen sokan támogatták az Aranykalász néptánccsoport ötletét, szépen sikerült az élő Betlehem és sok biztató visszajelzést kaptunk. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek a segítségért, külön kiemelném Szép Zoltánt, ifj. Szávuly Károlyt és Angélát és Hajas Gábort. Hálás vagyok az élő állatokat biztosító Gladiș Ștefánnak és Horváth Csabának, valamint Gál Andrásnak a szalmabálákért” – fogalmazott az ötletgazda Balta Tajcs Tünde, hozzátéve, hogy a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesületet folyamatos támogatásáról biztosította Antal Péter polgármester és a helyi tanács is.

A szentmisére az újszülött Jézus szobrával bevonuló ft. Czeglédi Ferenc plébánost az angyalok, a csengető pásztorok és a három királyok követték, akik elhelyezték ajándékaikat az oltár előtt. A plébános köszönetet mondott a hagyományőrző egyesület tagjainak, amiért szebbé tették az ünnepet.

Kép és szöveg: Sinka Pál

 

A rovatból ajánljuk:

Védi a törvény a kisebbségi osztályokat a beiskolázási számok megállapításakor
A román iskolákban érezteti hatását a tavaly elfogadott 141. számú jogszabály, így kevesebb, de nagyobb létszámú osztályok jönnek létre, és tanári állások is megszűnnek, de csak a helyettesítői posztokról van szól.
Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A kényszermunkára vitt 59 személy közül 13-an sosem tértek vissza.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.