„Lakjuk be szülőföldünket!”

A szülőföld által biztosított élettér betöltésének a szükségességéről beszélt a csíksomlyói pünkösdi búcsú ünnepi szónoka, Csintalan László tiszteletbeli kanonok, tiszteletbeli főesperes, csíkdelnei plébános. A csíksomlyói hegynyeregben százezrek által hallgatott prédikációban a mózesi áldást idézve kijelentette: Isten akarata, hogy éljünk és jobban éljünk a szülőföldünkön. Úgy vélte, hogy a csíksomlyói zarándoklatból kell erőt meríteni ahhoz, hogy a családdal, az egyházközösséggel és a néppel összekapaszkodva kérjük Isten áldását az életterünk betöltéséért.

Fotók: Pataky Lehel Zsolt

„Ne maradjon beszegezett ház, gyerek nélküli iskola, megfogyatkozó falu és város, megfogyatkozott ország és szülőföld. Be kell töltenünk életterünket” – hangsúlyozta. A Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évére utalva kijelentette, irgalmasság van a teremtésben, a megváltásban és a megszentelésben is. A gyönyörű csíki tájat a teremtés csodájaként említette.

Az ünnepi szónok a megbocsátás szükségességére is kitért prédikációjában. Megemlítette: a szűzanya nem gyalázta szent fia kivégzőit, a megbocsátás ott volt a lelkében.

Prédikációja végén a magyar és a székely himnusz szavait összekapcsolva jelentette ki: „kérünk Istenünk, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt".

A mise főcelebránsa, Bíró László tábori püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy akik elzarándokoltak a csíksomlyói szűzanyához, akik ragaszkodnak hozzá, azok nem árvák. „Ne engedjük, hogy nemzetünk árvaházzá legyen" – hangoztatta.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A kényszermunkára vitt 59 személy közül 13-an sosem tértek vissza.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.