Csaknem hétszáz embert bocsát el a román közszolgálati televízió

Február elsejétől csaknem hétszáz alkalmazottat bocsát el a román közszolgálati televízió, amely az intézmény rossz gazdasági helyzete miatt döntött így – közölte csütörtökön az MTI-vel Nagy Zoltán, a román televízió igazgatótanácsának tagja. Az elbocsátásokról szóló elvi határozat már tavaly megszületett, de a konkrét döntés meghozatala előtt a televízió alkalmazottainak szakmai vizsgán kellett részt venniük. A televízió vezetősége az ott elért eredmények alapján döntött az elbocsátandó személyekről. A 698 alkalmazott három-, öt-, illetve tízhavi bérének megfelelő összegű végkielégítésre jogosult, de csak azok, akik részt vettek a vizsgán. Az új felállás szerint 2450 alkalmazottja marad a televíziónak a 3148-ból. Tavaly még majdnem 3500 alkalmazottat foglalkoztatott az intézmény, de a leépítések bejelentése után sokan nyugdíjba mentek, mások önszántukból távoztak. Az új szerkezeti felépítésben 70 vezetői állást megszüntettek, így összesen 24 maradt. Nagy Zoltán szerint a köztelevízió havi költségvetése 5 millió euró, amiből 2,1 millió eurót tesz ki a béralap, 0,9 millió eurót a bérjárulékok. Az igazgatótanács döntése szerint a televízió egy maximum 20 millió euró értékű hitelt vesz fel, amiből a végkielégítéseket, az adósságok újrafinanszírozását, valamint a saját produkciók gyártásához szükséges költségeket fedezik. Tavaly augusztus óta szüneteltették a saját gyártású produkciókat, a tervek szerint ezek júliustól indulnak újra. Nagy Zoltán szerint a leépítés leginkább a bukaresti magyar adás szerkesztőségét érinti, de nem olyan mértékben, hogy veszélybe kerüljön a műsorgyártás. A magyar szerkesztőségek közül továbbra is a bukaresti a legnagyobb létszámú, ott 24 betöltött állás marad az új struktúra szerint. A kolozsvári területi stúdiónál 15, meghatározatlan időre szóló állás lesz a magyar szerkesztőségben, ami eggyel több az eddigihez képest. A marosvásárhelyi területi stúdió magyar szerkesztősége létszáma változatlan marad. Az elbocsátandó személyek várhatóan a héten kapják meg az értesítést.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.