Bűnvádi eljárás a ledőlt állványzat ügyében

Fotó: Florin Tomuţa Fotó: Florin Tomuţa

Az Arad Megyei Rendőrség ma bejelentette, hogy bűnvádi eljárás indult annak megállapítására, ki a felelős a felújítás alatt álló mosóczy híd melletti állványzat leomlásáért. Mint emlékezetes, az állványok a hétfő esti viharban dőltek le, és öt személygépkocsiban okoztak kárt. A rendőrség, az épjtési felügyelettel közösen (egyelőre) ismeretlen tettes(ek) ellen nyomoz rongálás vádjával, és minden érintett személyt kihallgatnak. A híd felújítását az aradi Tehnodomus végzi.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.