Budapesti adakozás a pécskai közösségi házért

A múlt kedden a „Szűz Máriás” Molnár C. Pál vallásos festőművész nyomában járó zarándokok látogattak Pécskára.

A Budapestről érkezett „bizalom zarándokok” az anyaország különböző vidékeit látogatják a hazáért és a nemzetért imádkozva, és most először utaztak a határon túlra, Kemenes Gábor nagykovácsi plébános vezetésével.

Molnár C. Pál Battonyához született 1894. április 28-án, az apja uradalmi intéző volt a közeli Tompapusztán. Iskolai tanulmányait Battonyán kezdte, onnan Aradra, majd Budapestre került. Egyik legszebb műve a battonyai Szentháromság templom főoltárképe. A pécskai magyar közösségről és a létrejövendő Magyar Közösségi Házról a testvérvárosban, Battonyán hallottak a zarándokok, akik mindenképpen meg szerették volna ismerni e nemes cél érdekében munkálkodókat és segítő kezeket nyújtani számukra.

A zarándokokat Antal Péter polgármester és Balta-Tajcs Tünde, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző egyesület elnöke fogadta, majd a polgármesteri hivatal disztermében Bacsilla Eszter, a 2-es számú Általános Iskola igazgatóasszonya köszöntötte. A magyar tagozat I., II., III. és V. osztályos tanulói szép műsorral mutatták be hogyan is őrizzük mi, határon túli magyarok nemzeti értékeinket, kultúránkat, hagyományainkat.

Antal Péter polgármester, a Pécskai Kisebbségi Hagyományörző Egyesület tagjai és annak Nagy-Maros citerazenekara finom vacsorával és szép muzsikával fogadták a bivalyfarmra érkező zarándokokat, akik egy szép estét töltöttek el. Balta Tajcs Tünde elmondta: mindent megtettek annak érdekében, hogy a Pécskára látogatott „bizalom zarándokok” otthonukba hazaérkezve, szívükben megőrizzék a Pécskán látottakat és tapasztaltakat.

A 49 fős társaság, amelynek legidősebb tagja 92 éves vol, 294 ezer forint adománnyal járult hozzá a Pécskai Magyar Közösségi Ház létesítéséhez.

A rovatból ajánljuk:

Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.